A Kőbányai Bringás Egyesület elnöksége pénteken dobta fel az ötletet, hogy lenne egy baráti bringázás szombaton délután a Hárosi-öbölhöz. "Nem voltam még ott" - gondoltam elsőre, és megnéztem a Google térképen, hogy hol is van. Nos, 2 éve egyszer már voltam arra egy csapattal, de akkor igencsak terhelt volt az esemény. Gondoltam, most más lesz, úgyhogy ott a helyem. A távról nem volt infóm, ezért kicsit aggódtam, hogy a délelőtti közlekedésbiztonsági programmal együtt túl sok lesz, de egyszerűen nem tudtam kihagyni.

A találkozó az Újhegyi sétányon volt délután 4-kor. Mikor odaértem, hárman már ott várakoztak, aztán sorban jöttek a többiek is. A hátsó fékem (V-fék) vacakolt, ezért kerékpárszerelő bringás társunkat megkértem, hogy segítsen. "Ha megmutatod, mit kell ilyenkor csinálni, legközelebb már magamnak is meg tudom oldani" - mondtam, mert párszor már előfordult hasonló. Elmondta, megmutatta, illetve figyelmeztetett, hogy ez egy türelemjáték, általában a két oldalt felváltva kell állítani. Siker! Nem tűnt bonyolult eljárásnak, még nekem is menni fog... remélem.

Mindenki megérkezett, elindultunk. Libasorban haladtunk kerékpárúton, majd úttesten, míg elértünk Kőbányán a Martinovics térre. Egyszercsak egy csattanást hallottam, mint amilyen hangja egy pofonnak van. A hang irányába néztem: tűzoltók röplabdáztak a laktanya udvarán. (Gondolom a labda csattant az egyikük karján.) Sok idő nem volt nézelődni, mert az úttest oldalán parkoló autók álltak és szemből is érkezett kettő... Kőbánya-alsó vasútállomásnál csatlakozott még egy társ, így tekertünk tovább a Kőbányai úton, át a Népligeten, majd a Könyves Kálmán körúton.

Egy helyen megtorpantunk. A Praktiker utáni részen, az útról félreállva egy bringást pillantottunk meg, aki láthatóan a kerékpárját szerelte. A csapat eleje visszafordult, és felajánlotta a segítségét. Ennek a kis megállásnak én is örültem, mert meg kellett igazítani a csomagtartóra rögzített táskát, ugyanis folyton jobbra csúszott. Amikor elkészültem, csatlakoztam a csapat másik, előrébb várakozó részéhez. Ők voltak a csajok. A fiúk mind a szerelésben próbáltak segíteni. Végül ketten maradtak csak ott.

A lámpánál várakozva eldöntésre került, hogy Csepel felől közelítjük meg a Hárosi-öblöt és a Csutak sörözőt, visszafelé pedig a Kopaszi-gát felé jövünk. Volt egy-két kósza mondat az útvonaltervvel kapcsolatban, de végül elindultunk. (Két társunk, akik szerelni maradtak, gyorsak, majd utolérnek.) A Lágymányosi-hídra* vezető út alatt gurultunk át, el a Budapest Park és a HÉV végállomás mellett, tovább Csepel felé. Egyszer már tekertem erre, ismerős volt az út. A kerékpárút után elég sokáig a Kossuth Lajos utcán maradtunk, ami számomra újdonság volt. Végül rátértünk a II. Rákóczi Ferenc útra, és tekertünk kifelé az M0-s hídhoz. Egy helyen egy buszt engedtünk el. Nos, ez nekem olyan jól sikerült, hogy felfutottam az út mellett jobbra lévő murvás területre. Ha ez nem lenne elég, a mögöttem jövők is követtek oda. Bocsi! 

A "terepbringázás" után vissza az úttestre, hamar elértük az M0-s hidat és átgurultunk rajta. Annyira szép volt a Duna, hogy ha egyedül vagyok, megállok és lefényképezem. De most a csapat csak ment előre, én meg követtem őket. A "terepbringázás" folytatódot: a térköves kerékpárúton (EuroVelo 6) zötyögtünk. A túra során többször is eszembe jutott, amikor 2022-ben egyszer már jártam erre. A Fővárosi Önkormányzat által finanszírozott Aktív Budapest keretében ingyenesen lehetett kipróbálni különböző (szabadidős) sportágakat vagy rendszeresen járni a foglalkozásokra. Én a tollast, a nordic walkingot és a kajakot próbáltam ki, illetve többször voltam egy kerékpáros programon, mely során a városi kerékpárutakat mutatták meg nekünk. Sokat köszönhetek ennek, jó pár útvonalat ismertem meg ezen alkalmak során. Egy előzetes igényfelmérés alapján az utolsó alkalom a korábbiaknál hosszabbra, kb. 40 km-esre volt tervezve. Ekkor mi is a mostanihoz hasonló útvonalat jártunk be, de a Margitszigetről indultunk és a túra vége is ott volt (legalábbis annak, aki odáig visszatekert). Én akkor a Lágymányosi-hídnál* leváltam a csapatról és hazafelé indultam. Azon a túrán két defektünk is volt. Az egyik Csepelen, nem sokkal az M0-híd előtt, míg a másikat a túravezető szenvedte el, az M0-híd után, ezen a hepehupás, térköves úton. Legalábbis itt vette észre. Közben szépen ránk sötétedett, így helyenként nem túl sokat láttunk a környékből. Viszont a csepeli kikötő és az ipari épületek fényei csodásak voltak, főleg ahogy a Duna vizén tükröződtek.

Vissza a mostani túrához! A térköves út után némi flikk-flakk, és meg is érkeztünk a Csutak sörözőhöz. Sok bringás tanyázott már itt. A csapat nagy része bement rendelni, páran pedig kint maradtak egy asztalnál, a bringák közelében. A meggysör, a zsíros kenyér és a sajtos-tejfölös lángos voltak a legnépszerűbbek a kínálatból. Én Márka meggyet ittam és otthonról hozott szendvicset ettem. 

Ment a beszélgetés, majd egy ponton valaki felállt, és elmondta, hogy legurul a Dunához, nemsoká visszajön. Hárman is csatlakoztunk hozzá, és együtt tekertünk a folyóhoz. Nagyon tetszett. A többiek kicsit meséltek erről a helyről, a Háros-szigetről, a táj vadregényes folytatásáról. Nem kellett sokat küzdeniük azért, hogy felkeltsék a kíváncsiságomat. Biztos, hogy ide eljövök még.

Visszamentünk a többiekhez, akik már indulásra készen vártak. Elindult a csapat... és azonnal meg is állt... defekt. A srácok azonnal szerelni kezdtek, összedolgoztak, így nem sokkal később már tényleg hazafelé indultunk.

Most jött csak az út velőt rázó szakasza, immár szürkületben, majd sötétben. Sok helyen a gyökerek felnyomták az aszfaltot és azokon döcögtünk keresztül. (Erre is emlékeztem a korábbi túráról...) Alapvetően kevés emberrel találkoztunk, de a Kopaszi-gátnál már szinte tömeg volt.

A Lágymányosi-hídon visszatértünk a pesti oldalra. Egyik társam megkérdezte, hogy visszamegyek-e az Újhegyi sétányra vagy más útvonalon megyek haza. Azt mondtam neki, hogy visszamegyek. Aztán egy másik társunkat kérdezte mögöttem, és hallottam a Zágrábi utca nevét. Ha nem megyek vissza az Újhegyi sétányra, én is a Zágrábi utca felé megyek. Egyre inkább érlelődött bennem a gondolat, hogy el hagyom a társaságot és rövidítek hazafelé, mert útközben a sok rázkódás miatt elkezdtem érezni a jobb vállam és a könyököm. Nem fájt nagyon, de fokozatosan kezdtek kellemetlenkedni, ezért időnként óvatosan lerázogattam. Aztán egyszercsak elmúlt. Nem figyeltem meg, de szerintem akkor, amikor már jobb minőségű úton haladtunk. Ezen járt az agyam, aztán ahogy a Népliget autóbusz-pályaudvar felé közeledtünk, hirtelen felerősödött bennem a hang, hogy inkább menjek szépen haza, ne csavarogjak tovább. A bringás lámpa megfogott minket. Pár másodpercig álltam, majd egyszercsak elköszöntem a többiektől, és az Üllői úton az Ecseri út felé indultam. Nem mentem egyedül, egy kispesti társam is velem tartott, így egészen a Köki Terminálig együtt tekertünk, aztán ő jobbra el, én meg tovább egyenesen. Némi flikk-flakk Kispesten, aztán további flikk-flakk Lőrincen. Egy helyen a délelőtti közbiztonsági program útvonalát is érintettem (arra szoktam menni), és feltolultak bennem az élmények... De nem merenghettem sokat, mégiscsak oda kellett figyelni. Végül negyed 10-re értem haza.

Nagyon örülök, hogy létrejött ez a mai túra, bár a délelőtti programmal együtt így összesen majdnem 77 km-t tettem meg. (Pszt! A dokim meg ne tudja!) Hálás vagyok a lehetőségért, hogy részt vehettem ezen a bringázáson meg hogy 3 társammal lemehettem a Dunához, és megláthattam azt a csodálatos tájat. Visszavágyom.

Táv: 58,84 km

* Mai neve Rákóczi-híd, de én inkább a régi nevét használom.