A 3. nap estéjén, elalvás előtt fájdalomcsillapítót vettem be. Egész nap nem használtam, és már belefáradtam az enyhe, de egész napos has- és derékfájdalomba. Nagyon jól aludtam. Azt nem mondanám, hogy frissen ébredtem, de az egyértelmű volt, hogy végre ki tudtam magam aludni.

Nem várt rám hosszú út, csak Győrig kellett eltekernem, így 8-9 óra közötti indulással számoltam. Megreggeliztem, csomagoltam ennivalót, innivalót, mindent összepakoltam és levittem a bringához. Szállásadóm jött elbúcsúzni, de egy kicsit még beszélgettünk. Szóba került az e-bike téma is, hogy édesanyámnak jó lenne, de elég drága. Aztán megmutatta, hogy nekik egy Neuzer Zagon pedelecjük van (pedálszenzoros elektromos kerékpár), nagyjából 300 ezer forint és biztatott, hogy próbáljam ki. Nagyon tetszett, amikor arra gondoltam, hogy anyu használná, illetve amikor eszembe jutott egy-egy emelkedő vagy a szembeszél. Utána fogok nézni, és megpróbálom rábeszélni anyut, hogy vegyünk egyet. Én azonban egyelőre maradok a hagyományos (váltós) bringánál. Úgy érzem, hogy jelenleg túl jó egészségi állapotban vagyok ahhoz, hogy ne magam oldjam meg az emelkedőket, akár tolva. Az is nagyon kemény tud lenni.

A tesztkör után elbúcsúztam és elindultam visszafelé az Eurovelo 6-on (röviden: EV6). Sorban jöttek a települések: Halászi, Darnózseli, majd Hédervár. Most sokkal könnyebben ment minden, mert (valószínűleg) szinte végig hátszelem volt. Ennek ellenére türelmetlen voltam, és alig vártam, hogy végre elérjem Ásványrárót, majd felmehessek a gátra és azon haladva ismét megcsodálhassam a Szigetközt.

De ne szaladjunk ennyire előre! Hédervár határában van egy kápolna a kerékpárút kellős közepén. Mosonmagyaróvár felé nem foglalkoztam vele, akkor már nagyon a napi végcél lebegett a szemem előtt, főleg, mivel Héderváron annyit időztem (csupa-csupa élménnyel gazdagodva!). Most viszont megálltam és újra bevetettem az ablakon mobillal befotózós trükköt. Aztán, mivel 2 napja a Kont-fa felkeresése is kimaradt, erre is szántam időt. A kapolnától nem messze, talán 100 méterre van egy autó nyomtávnyi széles földút, az vezet oda (tábla jelzi, hogy onnan 300 méter a fa). Legurultam a lejtőn, majd útközben megláttam, hogy a kis patakocska partján vadkacsák és fehér libák tanyáznak. Szépek voltak. Óvatosan elgurultam mellettük, egészen a Kont-fáig. Ott épp egy munkás dolgozott a fa körüli lépcső megújításán. Igyekeztem úgy fotózni, hogy az építési anyagok ne nagyon látszódjanak, majd visszagurultam az EV6-ra.

Ásványrárón kicsit elvétettem az utat, így nem a körforgalomnál tértem rá a Rákóczi utcára, hogy a gáthoz jussak, hanem tovább tekertem a Győri úton, így aztán a hibát észrevéve nem mentem vissza, hanem a széles, de gidres-gödrös Kiss János utcán jutottam el a Rákóczi utcára, ahonnan már újból ismerős útvonalon haladhattam.

A gáton a kikötőhöz érve leültem az egyik stégre a vizet és a környezetet nézni. Nyugalmas volt minden. Ettem, ittam is kicsit, készítettem néhány fotót, majd bringára pattantam és célba vettem a Patkányosi szivattyútelepet. Itt terveztem ugyanis letérni a gátról. Amennyire a kavicsos út engedte, a környezetet szemléltem. Egyszer megláttam egy őzet. Leszálltam, zoomolva készítettem egy képet, majd az állatra nem nézve, óvatosan kicsit közelebb mentem hozzá. A kavics (minden próbálkozásom ellenére) sercegett a talpam alatt. Mikor felnéztem, már csak az őz szökellő popsiját láttam. Sebaj! Van egy távoli, zoomos fotóm. Később egy hím fácán rebbent fel, ahogy a gáton mellé értem. Szerintem kölcsönösen megijedtünk egymástól. Én addig észre sem vettem, hogy ott van.

Szép táj, csupa élvezet, ráadásul (a telefonon bizonyos helyeket, pontokat figyelve) igen gyorsan haladtam. Félreértés ne essék, nem volt nagy a sebességem, csak a vártnál gyorsabban értem az egyes helyekhez. Szerintem az Égiek és a szél segített. Hamarosan meg is érkeztem a szivattyútelepig. Ott készítettem fotókat, majd hezitáltam, hogy melyik földúton induljak el. Kettő van ugyanis és már előző este néztem térképen, műholdképen, de csak nem tudtam dönteni. "Majd a helyszínen" - gondoltam. Ott sem volt könnyebb, végül a Győrzámolyra vezető bal oldalit választottam.

Először pocsolyákat, saras részeket kellett kerülgetnem, azokon átóvatoskodni magam, de utána már könnyű út következett. A mellette folyó víz (csatorna) igazán festőivé varázsolta a környezetet, legalábbis számomra. Szerettem ezt is. Lassan elértem a horgásztavat és a lőteret, aztán egy kis flikk-flakk, térkép nézegetés, és már ismét az EV6-on voltam. Betértem a Lipóti pékségbe egy kis elemózsiáért, aztán tekerés tovább Győrbe.

Rosszul emlékeztem, hogy a győri városháza mellett vezető út hova visz, ezért a vasútállomás túloldalán, az autóbusz pályaudvaron kötöttem ki. Fiatal srácoktól kértem segítséget. Egyikük elmondta, hogy az aluljárón keresztül innen is meg tudom közelíteni a peronokat. Valóban, még kerékpár (toló)sín is volt a lépcsőn, de ez nem akadályozott meg abban, hogy fenékre üljek. A sín ugyanis igen közel van a falhoz, nekem viszont a bringa hátulján ott figyelt a két táska. Magam felé döntöttem a bicajt és kissé fékeztem a kereket, hogy valamennyire forogjon, ne csak csússzon lefelé. Az első szakaszon még nem volt nagyobb baj, aztán jött az ún. pihenő (sík rész). Az újabb lépcsősornál már nem tudtam betenni a hátsó kereket a sínbe és néhány lépcsőfok után bizony fenékre ültem. Még jó, hogy betétes nadrág volt rajtam. 😉 Egy hölgy próbált meg segíteni... próbált volna, de megköszönve elutasítottam.

A MÁV app szerint a vonatom (alacsonypadlós S10 személyvonat) elvileg a 6. vagányról indult, bő háromnegyed óra múlva. Lépcső vezetett fel. Már az is kihívás lett volna, hogy itt sínen feltoljam a bringát, de az bizony nem volt. Pár lépcsőnyit fel tudtam vinni (a kereket lépcsőfokról lépcsőfokról emelve), amikor is megrekedtem. Egy idősebb hölgy utastárs kezdett nekem segítséget keresni. Én eleinte ellenálltam, de végül két fiatal srác is segítő kezet nyújtott. Mivel én ott maradtam a kormánynál, végül egyikük megfogta a bringa hátulját csomagostul, mindenestül, megemelte, én is a bringa elejét és így mentünk fel.

A vágányon több vonat is állt, de még egyik sem az enyém volt. Leültem hát egy padra. A közelemben volt egy kalauz, akit idővel megszólított egy utas. Vártam, vártam, közben egyre érett a gondolat, hogy meg kéne kérdezni, hogy valóban innen indul-e majd az S10 személyvonat Budapestre, mert ha nem... nos, nem is tudtam, hogy hogyan jutok le az aluljáróba, majd megint fel egy másik peronhoz. Közben írtam egy vasutas ismerősömnek is, de egy ideig nem érkezett válasz. Végül nem tudtam tovább várni, ezért a kalauzhoz fordultam. Nem volt helyi. Elmondta, hogy szerinte honnan indul majd a vonat (természetesen nem innen), majd egy kollégájától érdeklődött. Ő sem volt helyi. Ő egy másik vagányt említett, majd rádión megkérdezte, én pedig megnyugodtam. A helyes válasz ugyanis a 7. vagány volt, és az a 6-ossal közös, így sehova sem kellett mennem. Körülbelül ugyanekkor írt vasutas ismerősöm Messengeren, aki ugyanezt erősítette meg. Megnyugodtam. Hamarosan megérkezett a vonat, leszalltak az utasok, a pályaudvaron lévők pedig fel.

Az út eseménytelen volt, csak az okozott nehézséget, hogy a kellemes melegben el ne aludjak. A Déli pályaudvarról ott tudtam kimenni, ahol pár nappal korábban érkeztem (Alkotás út), majd kicsi emelkedő, aztán lejtő és sík, Budáról át Pestre, és egyszercsak, 20km városi tekerés után hazaértem.

Tartalmas négy nap volt. Néha küzdelmes, máskor megmosolyogtató, elámultató, elgondolkodtató, szívbe markoló, de megérte. Egy újabb részét láttam az országnak. Nem keresztülsuhanva vonattal, busszal vagy autóval, hanem a tökéletes sebességű bringával. Azt szokták mondani, hogy a kerékpár elég gyors ahhoz, hogy nagyobb távokat tudjon megtenni az ember, mint gyalog és elég lassú ahhoz, hogy igazán lássa is a környezetét. Ezt csak megerősíteni tudom minden egyes utam során. Most pedig jöhet az egy napos pihenés, aztán vissza a munka világába!

Táv: 52,05 + 20,33 = 72,38 km

Táv 4 nap alatt összesen: 307,98 km