A túra (2024. május 1.) előtt egy héttel műtötték a jobb vállam, így most egy ideig biztosan nem bringázhatok, legalábbis a hagyományos, házon kívüli módon semmiképp. A műtét után az orvosom felkeresett a kórteremben, és összefoglalta, hogy alakultak a dolgok, mit talált, mihez kellett hozzányúlni. Szerencsére a lehetőségek közül a szerencsésebb verzió vált valóra. A gyógytorna a műtét után 2 héttel kezdhető el, és előre láthatólag 3 hónapig fog tartani. Az utcai bringázás óvatosan 2 hónap gyógytorna után kezdhető el. Előre beszereztem egy edzőgörgőt, így azzal már hamarabb tekerhetek, de még nem támaszkodhatok, azaz a kormányt nem foghatom.

Persze a bringás szezon mostanában indult be igazán, mindenhonnan ömlik rám a sok program, amiken nem tudok részt venni. Fáj a szívem nagyon. Ezért is vártam izgatottan a Kőbányai Kék túrát. Útvonalának kialakításában részt vett a Kőbányai Bringás Egyesület (KBE). Kerékpárral és gyalog is teljesíthető. Készültem erre, nagyon meg akartam csinálni. A műtét óta szinte minden nap gyalogoltam 6 km-t. Előzetesen megtudtam, hogy a táv kb. 20 km, és már ez elbizonytalanított. A karom a műtét óta kartartóban volt, azt a varratszedésig egyáltalán nem vehettem le. Hagyományos hátizsák szóba sem jöhetett. A műtét utáni napok tapasztalata alapján az övtáska a legjobb, de a túrára enni- és innivalót is vinnem kellett, ezért az oldaltáska mellett döntöttem, ami meglehetősen nehéz lett. A kartartó a nyakam/vállövem egyik, a táska a másik oldalát húzta. De nem láttam más verziót.

Az igazolófüzeteket legelőször május 1-jén lehetett beszerezni. Kizárólag ezen a napon ingyenesen, a kőbányai Óhegy parkba szervezett rendezvény keretei között, a továbbiakban a Kőrösi Kulturális Központban 500.- Ft-ért. 11 állomást kell felkeresni (ahogy írtam) gyalog, kerékpárral vagy más közlekedési eszközzel, akár több nap alatt. Van, ahol kérdést kell megválaszolni, van ahol pecsételni kell, egy helyen pedig mind a kettőt. A túra teljesítését követően a kitöltött füzetet május 1-jén az Óhegy Parkban lehetett leadni. Aki így tett, az a teljesítésért járó kitűzőt és oklevelet ingyen kapta meg. A későbbiekben a Kőrösi Kulturális Központban lehet a füzetet leadni, a jutalomért pedig 500.-Ft-ot kell fizetni.

A túra kezdő napján, az indulás előtt ünnepélyesen köszöntötték a résztvevőket, és dr. Vizkelety László, a Kéktúra-mozgalom szellemi atyjának családja is nagy számban megjelent, mivel a túra egyik célja az, hogy emléket állítsanak a kerület egykori lakójának és munkásságának.

Az Információs sátorban beszereztem a füzetet, áttanulmányoztam, a térkép láttán kétségbe estem, amit egyesületi (KBE) társaimmal meg is osztottam. Piroska, Zsóka és Tamás avval próbáltak támogatni, hogy elmondták, nem kell egy nap alatt teljesíteni, illetve hogy tömegközlekedési eszközt is igénybe vehetek az állomások között. Nos, úgy tűnik, nem ismernek még eléggé. Egyrészt tömegközlekedési vagy más motoros eszköz igénybevételét nem tartom sportszerűnek azokkal szemben, akik a távot gyalog vagy kerékpárral, esetleg (hagyományos) rollerrel teljesítik, másrészt én egyben szerettem volna teljesíteni, nem részletekben. Így bizonyíthattam volna magamnak, hogy képes vagyok rá.

A túra állomásai számozottak (1-11.), de az már egyéni, hogy ki hol kezdi. Nyilván az útvonal is inkább csak egy javaslat lehet, hiszen csak az állomások felkeresését kell igazolni, a bejárt útvonalról magáról semmilyen bizonyítékot nem kell benyújtani. Az Óhegy parkhoz a Csősztorony volt a legközelebb, én ott kezdtem. Egy idősebbekből álló, láthatóan túrázáshoz szokott csapat után értem oda. A bélyegzésben a segítségüket kértem. Ezután ők valószínűleg más irányba vagy más útvonalon indultak el, mert elvesztettük egymást. Legközelebb a Népligetben találkoztunk, ahol kisebb segítséget nyújtottam a nem könnyen megtalálható állomás irányába. Később a Pöttyös utcai metróállomás közelében lévő állomásnál találkoztunk össze. Innen tovább egy ideig még láttam őket (mindig előttem jártak), de a Kőér utcai vasúti átkelő előtt meg kellett állnom. A kartartó és a táska súlya már annyira megviselte a nyakamat és a vállövemet mindkét oldalon, hogy nem láttam más megoldást, a válltáskából övtáskát kellett csinálni. A vállpántot az ép karom kezével jó szorosra próbáltam húzni. Egy pontnál (segítség nélkül) nem tudtam szorosabbra állítani, így nem volt tökéletes. Elég nagy volt a táska súlya, pedig már több péksüteményt is kiettem belőle, de a vízzel spóroltam, és az a helyzet, hogy inkább ez volt nehéz. Újdonsült "övtáskámat" bal oldalra húztam, a súlya miatt alulról megfogtam. A kartartó miatt eddig is eleve csak egy karral tudtam felhajtóerőt generálni, az új verzió azonban csak nehezített a gyalogláson, mivel a bal karom sem tudott segíteni. Viszont a súly a vállamat már nem terhelte... csak a derekamat, csípőmet.

Az ún. "Meseház" után már nem tudtam tartani a lépést az előttem járó csapattal, onnan teljesen egyedül mentem. Végül eljutottam az ún. Határkő parkhoz, ami a 10., 17. és 18. kerület határán helyezkedik el. Ekkor már teljesen kifáradtam. Eljutottam arra a pontra, hogy feladom. 17 km-nél jártam, még két helyszínt kellett volna felkeresnem, amik innen meglehetősen messze voltak, majd vissza az Óhegy parkba. Nem tagadom, támogatásért telefonáltam egyet. Édesanyám bátorított, hogy inkább máskor fejezzem be a túrát, de az az igazság, hogy éreztem a hangján, hogy ha azt kérem, a folytatásra buzdítson, akkor minden meggyőződése ellenére valószínűleg úgy tesz. De érezte a hangomon, a panaszomon, hogy nem arra van szükségem. A Határkő parkban készítettem pár fotót, majd leültem, kicsit megpihentem. A túra közben most először. (Az "övtáskásítás" során is leültem, de az nem volt pihenés, arra csak a művelet más módon való kivitelezhetetlensége miatt volt szükség.) Még mindig vívódtam. Éreztem, hogy kimerültem, de nem akartam feladni, nem akartam több nap alatt teljesíteni, viszont nem is akartam tömegközlekedési eszközt igénybe venni. Fájt a szívem, hogy kerékpárral már rég végigértem volna, de ennek lehetőségére még várni kell, jó ideig.

Ahogy megpihentem, kezdett belém visszatérni a lelkesedés, az optimizmus. Hihetetlennek tűnt, hogy végig tudom járni a hátralévő távot, de igyekeztem magam rávenni, és ez egyre könnyebbnek tűnt. Fejben már terveztem a továbbindulást, amikor megláttam egy másik egyesületi (KBE) társamat, Zolit. Épp a Keresztúri erdőbe tekert volna be, amikor utána kiáltottam. Visszafordult és beszélgettünk kicsit. Próbált ő is segíteni abban, hogy ne érezzem úgy, lemaradok valamiről, amiért most pár bringás eseményen vagy túrán nem tudok részt venni. Nem mondom, hogy ezt a gondolatot nagyon magamévá tudtam tenni. Ehhez túlságosan is fájt a szívem a kihagyott alkalmak, főleg az egy nappal korábbi esti bringázás miatt. Azt nagyon szerettem volna, de sajnos a túra pár nappal a műtétem után volt. Zoli szavai persze jól estek, hálás voltam értük.

Elbúcsúztunk. Magamban még mindig harcoltam, hogy folytassam-e a Kőbányai Kéket vagy inkább menjek haza. Lassan lépkedtem. Megálltam még egy fotó készítésére... és a Tünde utca - Frangepán utca sarkán állva meghoztam a döntést: feladom a túrát. Nem fejezem be egy másik nap. Vagy egyben teljesítem újra, vagy sehogy. És mivel gyalog ez számomra túlzottan kimerítő, a dolog várat majd magára, míg kerékpározhatok. A kezdő kis túrák közé pedig majd pont be fog férni. Mivel én 18. kerületi lakos vagyok, lesz még 15-20 km plusz a túra távjához képest, szóval tökéletes lesz. A kitűző ugyan 500.- forintomba fog kerülni, de ez van. Le kell nyelnem a békát, hogy most ez nem sikerült. Kigyalogoltam a Frangepán utca nevű megállóhoz és hazamentem. Csalódottságom jó ideig megmaradt, ezért is tartott ennyi ideig, mire befejeztem és feltöltöttem ezt a beszámolót. Most azonban már várom, hogy kerékpárral újra teljesíthessem az egész útvonalat.

Maga a Kőbányai Kék szerintem nagyon érdekes, jó túra. A füzet tartalmaz információkat az egyes állomásokról, de az internet segítségével nyilván még utána lehet olvasni az egyes helyszíneknek, épületeknek, személyeknek. Az állomások többségénél pecsételő hely került kialakításra, ami szerintem kuriózum. Bevallom, tartok attól, hogy esetleg megrongálják a dobozokat, de nyilván ezzel a szervezők is számoltak. Kerékpárral könnyen, gyorsan teljesíthető, és ha valaki nem kőbányai lakos, akkor az oda- és hazaút további kilométereket tud adni az aznap megtett távhoz, így jó kis városi bringázássá alakulhat a program. A túrázáshoz szokott, és a sétát nem nehezítő fizikai állapotban lévőknek pedig a gyalogos verzió is klassz lehet, hiszen ez áll legközelebb dr. Vizkelety László szellemiségéhez. Túrára fel!

Táv (gyalog): 18,60 km