A Civil Zöldítők Egyesülete egy olyan 18. kerületi szervezet, melynek célja (többek között) a környezettudatosság fejlesztése, a szemléletformálás, a környezetbarát közlekedés népszerűsítése és a közösségépítés. Ezt különböző programok szervezésével igyekeznek elérni.

Most 3 vasárnap is lehetőséget biztosítottak arra, hogy az érdeklődők egy mindössze 8 km-es kerékpáros túra során megismerhessék a kerület bizonyos részeinek múltját. A biciklivel való közlekedés környezetbarát megoldás, legtöbbször gyors és praktikus, de ezt is meg kell tanulni. Az egyesület a biztonságos tekerés érdekében már nem először fordult a városi kerékpározás oktatásával foglalkozó Velo Budapesthez. Árva János (Jani) nevét már nálam is olvashattátok párszor, és most is ő látta el a csapatot olyan fontos információkkal, praktikus megoldásokkal, melyek a hétköznapokban segítenek elkerülni a baleseteket, illetve gördülékenyebbé tehetik a közlekedésünket.

A csapat a Szűr utcai játszótéren gyülekezett. Idegenvezetőnk Collinge Virág volt, aki minden egyes állomáson mesélt a kerület adott részének múltjáról vagy épp a jelenéről. A kiindulási ponton például az ún. Burma vasútról esett szó. Én kb. 15 éve hallom így emlegetni, de gyermekkoromban és kis felnőtt koromban ez még szimplán "iparvasút" néven fordult elő a beszélgetésekben, és szerintem a tősgyökeres helyiek még ma is inkább így emlegetik. Budapest belsőbb részeiből szállítottak itt teherforgalmi árukat Soroksárra. (Bővebben például itt találsz erről információkat.) Gyermekkoromban ez a vonal még üzemelt, és mindig lassú tempóban közlekedtek rajta a vonatok. Azt gondolom, hogy ennek biztonsági okai lehettek, hiszen a házak közvetlen közelében, mindenféle védelmi rendszer nélkül fut(ott) a sínpár. A többi gyerekhez hasonlóan én is szerettem a talpfákon lépdelve a sínek között sétálni, leginkább az iskolából hazafelé. Egy esetre kifejezetten emlékszem: alsós koromban akkori osztálytársammal épp a talpfákon bandukoltunk, mikor a vonat dudálása figyelmeztetett minket a veszélyre. Hátranéztünk, és a jármű már meglehetősen közel volt. Akkor a sínek két oldalán még fém drótok futottak néhány tíz centi magasan. Azon átugorva menekültünk, egyikünk balra, a másik jobbra. De mint említettem, ezen a részen komótosan haladtak a vonatok, így nagy veszélyben azért nem voltunk. A program többi résztvevője közül valószínűleg én voltam az egyetlen, aki születésétől a környékhez kötődik, így más nem állt elő az emlékeivel. Beszélgettünk azonban arról is, hogy az útvonal bizonyos részei ma már nem átjárhatóak, így talán végre megvalósítják azt a korábban többször is felmerülő tervet, hogy a nyomvonalon kerékpárút legyen kialakítva, így egyszerű bringás összeköttetést létesítve Soroksárral. Külföldön sok helyen vannak már kifejezetten ilyen, elhagyott vasútvonalak mentén húzódó kerékpáros útvonalak.

A játszótérről a Nagyenyed utca érintésével jutottunk el Szent Imre-Kertvárosba. Virág mesélt arról, hogy milyen volt a környék a felparcellázás előtt, kik költöztek ide, illetve röviden szó esett a lőrinci holokausztról is. A közelben volt egy temető, melyet felszámoltak, de a zsidó rész megmaradt, és sok év elhagyatottság után most egy rendezettebb, kerítéssel hatarolt területen nyugszanak az elhunytak. Jelenleg itt található a Lőrinc Center, két másik épület (szintén kereskedelmi helyek), illetve egy benzinkút. Gyermekkoromban azonban ez még más volt. Egy füves, fás, bokros, emberek által kitaposott ösvényekkel szabdalt terület. Emlékszem, anyai nagymamámnal többször jártunk erre, amikor például az Üllői úthoz sétáltunk ki, hogy felszálljunk az 50-es villamosra. Mama ismertetett meg az eperfákkal, de leginkább a termésükkel. Eleinte bizalmatlan voltam, de rájöttem, hogy érett gyümölcse kellemesen lédús, nem kifejezetten édes, mégis finom. Van belőle fehér és a kezet, ruházatot le-/kimoshatatlanul beszínező fekete fajta.

Jani a kiindulási ponton általános információkkal látott el minket, az első állomásunk helyszíne azonban különleges volt. Egy kétirányú utcát keresztezett egy egyirányú utca, mely kerékpárral kétirányú, és amelyre kerékpáros nyomvonal került felfestésre. Jani kérdéseken keresztül igyekezett rávezetni minket, hogy egy hasonló kereszteződésben és hasonló utcákon haladva mire kell különösen odafigyelni. Meglepő volt, de kiderült, hogy még mindig van, aki azt gondolja, hogy az egyirányú utcába bicajjal bármikor be lehet hajtani. Jani elmondta, hogy több országban ez alapvetően így van, ezért nem helytelen az elképzelés, sőt az autóvezetőknek is könnyebb arra figyelni, hogy kerékpáros bárhonnan érkezhet, de a magyarországi szabályozás más, és nekünk a KRESZ szerint kell közlekednünk. Praktikák persze itt is vannak, amikkel a baleseteket el lehet kerülni...

Kisebb kört leírva és az egyirányú utcát a gyakorlatban is kipróbálva a Nagyenyed utcán eljutottunk az Üllői úthoz. Itt Stop tábla állítja meg a közlekedőket, mielőtt a forgalmas Üllői útra hajtanának. Jani ismét elmondta a KRESZ szerinti szabályokat, és hogy egy hasonló helyen meddig érdemes előre gurulnunk, hogy mi is belássuk a kereszteződést, minket is lássanak és elindulásunkkal ne kerüljünk veszélyes szituációba. Jelen esetben azonban jobb és biztonságosabb megoldásnak tűnt a zebra használata, majd a Bajcsy-Zsilinszky úton kipróbálhattuk az elindulást és az akadály kikerülését szembejövő forgalom esetén (munkaterület miatt volt elzárva a pályatest egy része teljes szélességében). Így jutottunk el a kopt keresztény templomig. Érdekesség, hogy korábban az épület a Szemeretelepi Református Gyülekezet templomaként működött, amit a helyiek kinőttek, ezért az út túloldalán, a lelkészlakás melletti telken kezdtek az új templom építésébe. Én még a régi templomba jártam gyermekistentiszteletre Pándi János lelkészhez, akit mi csak János bácsinak szólítottunk, és itt is konfirmáltam Kiss László lelkésznél, aki számomra még mindig Laci bácsi. A gyülekezet fennállásának egyik nevezetes évfordulója volt gyermekkoromban, amikor megtudtam, hogy maga az épület nem templomnak épült, világi hely volt korábban, egy mulató/vendéglő.

A szemeretelepi vasútállomáshoz tekertünk, amelynek közelében korábban bánya volt, és a Nagy Burma vasúton innen szállították a kavicsot. Közlekedési szempontból itt a kanyarodó főútvonalról esett szó, ami az elsőbbségadás szempontjából 2 helyszínen több kérdést is felvetett.

Következő állomásunk a Vilmos Endre Sportcentrum (régi nevén Malév uszoda) volt. Itt szó esett a komposztálásról, és megmutatták az egyesület által elhelyezett közösségi komposztálót. Pár száz méter múlva, a Ferihegy vasútállomásnál megcsodáltuk az egyre több bringát befogadó kerékpártárolót. Eredetileg itt csak némi hevenyészett, küllőtörő tároló volt, majd kialakításra került egy modernebb verzió, ami tetőt is kapott, majd idén tovább bővült a helyszín egy újabb, szintén fedett tárolóval. Előtte itt autók parkoltak. Erre most is lehetőség van, de csak az utca egyik oldalán. Ott jártunkkor 6 autó használta ki a szabad helyet. Kerékpárból (a miénken kívül) is hatnál több parkolt itt, pedig nem munkanapon érkeztünk. (Az autók részére egyébként parkolási lehetőség biztosított a Vilmos Endre Sportcentrum saját parkolójában, illetve a létesítmény előtti részen erre kialakított területen. Igaz, onnan sétálni kell pár száz métert a vasútállomásig.) Bár a Nagybánya utca meglehetősen széles, busz is jár rajta, Jani újabb információkkal látott el minket avval kapcsolatban, hogy mire érdemes figyelni, illetve a forgalmi sávban hova célszerű helyezkedni.

Már csak a célállomás volt hátra. A Nagybánya utcán értük el a Béke teret, majd a Királyhágó úti kerékpársávban (a rajta és mellette parkoló autók miatt) kissé kígyózva jutottunk el a BonZsúr kávézóhoz, ahol meleg innivaló és croissant várt minket. Szabadon választhattunk. Két-három fős csoportok alakultak, így folyt tovább a beszélgetés. Közös fotó készült, majd fokozatosan mindenki hazaindult.

Szerettem ezt a mini túrát is. Ez abszolút kezdőbarát táv volt, sok praktikus közlekedési információval, és ahogy el is hangzott, ezek az egyirányú, de kerékpárral kétirányú utcák itt Lőrincen és Imrén alacsony forgalmúak, így nyugodt körülmények között lehet begyakorolni a használatukat, hogy aztán az ember, ha bemerészkedik a belvárosba, ott már magabiztos(abb)an merje őket használni.

Bízom benne, hogy a többi résztvevő számára nem volt zavaró, amikor egy-egy helyszínnel kapcsolatban elmondtam saját emlékeimet. Azt kicsit sajnáltam, hogy nem volt több hozzám hasonló, "tősgyökeres helyi lakos", aki sztorijával tovább színesíthette volna a Virágtól hallottakat.

Az egyesületnek nem ez volt az első kerékpáros programja. Idén volt már egy, amit kinéztem magamnak, de sajnos egyéb elfoglaltság miatt nem tudtam részt venni, azonban ha a jövőben időben értesülök és ráérek, biztos, hogy nem hagyom ki.

Táv (összesen): 11,43 km - ebből a mini túra: kb. 8 km