A bringázás mellett az autóverseny az, amit nagyon kedvelek. Na, nem versenyezni, inkább nézni. Még az 1990-es évek végén kezdődött. Szerettem a Forma-1-et, a finn Mika Häkkinennek és csapatának, a McLarennek szurkoltam. A 2000-es évek elején népszerűek voltak az ún. levelezőlisták. Ez egyfajta fórum volt, de e-maileken keresztül kommunikáltunk. Mindenki megkapta a leveleket, akik a listában benne voltak és az azokra érkezett válaszokat. A mi levelező listánk az F1hun volt. Időnként személyesen is találkoztunk. Jó kis csapat volt. Bár a levelekben időnként egymásnak feszültek a rivális csapatok szurkolói vagy a más véleményt megfogalmazó pártatlanok, a személyes találkozások során ebből semmi nem volt érzékelhető... legfeljebb ott is szóba került egy-egy ellentétes nézőpont, de veszekedés, sértődés vagy hasonló nem volt. Én legalábbis így emlékszem. A levelezőlista egyik tagja kérdezte meg a csoportot, vajon hogyan lehet valaki pályabíró. Senki sem tudta, én sem, de javasoltam, hogy vegye fel a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Autósport Szövetséggel (MNASZ), és ha megtudta, mondja el nekem is. Végül hárman mentünk el a képzésre. A fiúk 1-2 év után abbahagyták, én azonban jelenleg a 18. szezonomat teljesítem, mint sportbíró.

Húsvétkor - tradicionálisan - rallycross versenyhétvégét rendeznek a Máriapócs melletti Rabócsiringen. A bírók egy része a pálya szűkebb vagy tágabb környezetében lakik, ők naponta otthonról érkeznek a versenyre, míg a távolabbról érkezőknek a rendező szállást biztosít, az utóbbi években Nyírbátorban. Tavaly a szállásadó kölcsönadott egy kerékpárt és tekertem kb. 20km-t a környéken. Idén már előre felhívtam, és megbeszéltünk, hogy most is kölcsönkérem a bringát. Két verziót néztem ki. Ha a naplemente időpontjához közel érkezünk oda, akkor csak a tavalyi kis kör fog beleférni, de ha korábban, akkor akár Mátészalka is jó célpont lehet, aztán vissza. 

A sisakomba belepakoltam a számomra fontos bringás cuccokat, plusz egy póló, egy nadrág és kulacs. A bicaj már előkészítve várt. Ugyanaz, mint tavaly. Most is jól működött, és jó tempóban haladtam előre. A 32-es számú kerékpáros útvonal része a Nyírbátor és Mátészalka közötti szakasz, mely még 2 kisebb települést is érint, és kb. 90%-ban kerékpárút. Alapvetően a 471-es (köz)út vonalát követi. Otthon utánanéztem, hogy mit érdemes megtekinteni, de végül mégsem álltam meg sehol. Pár fotót azért készítettem itt-ott.

Tavasz van, és ez mégiscsak egy vidéki környezet, így nem csoda, hogy időről időre trágyaszag csapott meg. Nyírcsászárit elhagytam már, amikor megláttam egy útjelző táblát egy mosolyra húzódott a szám. Két településre hívta fel a figyelmet. Az egyik az adott ponttól balra, a másik jobbra volt. És hogy mi volt a két település? Terem és Őr... persze a táblára "nem merték" ilyen sorrendben felírni, ott fordítva szerepelnek...

Nyírmeggyesen az út elkanyarodott a 471-es mellől és a Sport utcán, a focipálya mellett vitt, ahol épp egy meccs zajlott. Vele szemben, egy családi ház előtt hatalmas mennyiségű, színpompás virágok nyíltak. Bár ez már közterületen volt, egyértelműnek tűnt, hogy az ottlakók ültették, nem az önkormányzat.

A kis kitérő után a kerékpárút visszatért a 471-es mellé, tekertem tovább és egyszercsak megérkeztem a Mátészalka táblához. Az út jobb oldalán egy feszület állt. Néhány száz méter után, az út bal oldalán pedig a Mátészalkai Könnyező Pócsi Szűzanya görögkatolikus templom látható. A nap már lemenőben volt, így az épület kifejezetten szép színekben játszott. Gyorsan megnéztem a térkép appot, mit érdemes felkeresni? Végül nem sokat bogarásztam az információt, mert megláttam rajta a Mátészalkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság feliratot és a közelében a Gólyakerti-tavat. Nekem elég lesz ennyi. Eltekertem odáig. Először a tavat néztem meg, ami körül egy kellemes kis park terül el vizi- és szárazföldi növényekkel, padokkal, a járda mellett rugalmas burkolatú futókörrel és egy szökőkúttal. Igazán hangulatos. Szívesen maradtam volna kicsit, egy padon ülve hallgattam volna a kuruttyoló békákat, a csicsergő madarakat, néztem volna a beszélgető, sétáló, babakocsit tologató embereket, de az érkező sötétedés miatt erre nem volt időm, így inkább átmentem a tűzoltósághoz. A kerítés mellett 3 régi tűzoltó jármű volt kiállítás, valamint 2 további eszköz, melyeket nem ismertem fel. Tetővel ellátott helye volt mindegyiknek. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtam meg, hogy mi micsoda, mire való.

Vissza a kerékpárútra, irány Nyírbátor! A brigára feltettem a lámpákat, bekapcsoltam őket. Eleinte a lemenő nap narancsos, szürkés fényében, majd hamarosan már teljes sötétségben tekertem. Szállásadóm már az út elejétől javasolta a láthatósági mellény viselését. Nos, kifejezetten utálom, de felvettem, mert nem szerettem volna, hogy elüssenek. Persze ez nem egy pajzs, nem verődik vissza róla az autó, de azért mégis többet ér, mintha nincs rajtam. Visszafelé meg aztán végképp. 

Nyírmeggyesen most nem tettem kitérőt. A főútvonalon nem jelezte tábla, hogy ne lenne engedélyezve a kerékpáros közlekedés, így azon maradtam, majd egy idő után, mikor a kerékpárút visszatért a 471-es mellé, azon mentem tovább.

Ekkor már túl sok szemlélnivaló nem akadt, így csak tekertem és tekertem, végül zenét is kapcsoltam hozzá. Egy kis érdekesség volt, amikor pár tíz méterre előttem átfutott egy őz. Valójában leginkább csak azért vettem észre, mert egy velem párhuzamosan haladó autó és a mögötte érkező kissé lelassított, amit érzékeltem és ösztönösen én is lassítottam. Aztán az út felől átsuhant előttem az árny és eltűnt a sötét növényzetben.

Nyírcsászáriban készítettem pár képet a református templomról és a II. világháborús emlékműről, aztán a kanyarodó út mentén álló oszlop tetején lévő gólyapárról. A fotó csalóka, ekkor már sötét volt.

A szállásra visszaérve sportbíró kollégáim egy csoportjába "futottam", akik épp beszélgettek. "Bringával jöttél?" - kérdezte egyikük. "Igen" - mondtam komoly arccal. "Budapesttől idáig?" - csodálkoztak. "Nem, csak tettem egy kört Mátészalkáig meg vissza" - vallottam be. Azért így is csodálkoztak, én pedig jót mosolyogtam. 

Táv: 45,04 km