Az egész úgy kezdődött, hogy azon gondolkodtam, hogy hova lehetne elmenni bringázni késő ősszel és télen, egy-egy napra. Csak környékbeli helyek jutottak eszembe, ahol már többször jártam. De én új tájakra vágytam. Aztán beszélgettem egy ismerősömmel, Zolival, akivel szóba került Tiszadorogma, majd Ljasuk Dimitry, a Jóreménység-sziget és a Tisza-tó. Dimitry több videóját is megnéztem, és egyre erősödött a gondolat, hogy a Tisza-tóhoz kell mennem. Igaz, hogy tavaly jártam már ott, de akkor nem volt teljesen pozitív az élmény. Pontosabban a tónál már volt végre mit nézni, de Szolnok felől a gáton, nos, nagyon untam magam. Már akkor eldöntöttem, hogy adok a helynek még egy esélyt.

Nyilván ez a túra nem olyannak ígérkezett, mint egy nyári. Az időjárás-előrejelzés eleinte szép időről szólt, de a november 29-i indulási dátumhoz közeledve már borús időt, némi esőt és közepesen erős szelet jósoltak. Vittem hát mindenfélét eső és hideg ellen, így egész nagy csomagom lett, pedig amennyire (magamhoz képest) ez lehetséges, igyekeztem racionalizálni a mit és a mennyit.

A szállásom Poroszlón volt. Több lehetőségem is adódott, hogy hogyan jussak el oda. Végül én azt választottam, hogy Mezőkövesd felső megállóhelyről a párhuzamosan futó 1-es kerékpárút és az Eurovelo 14 nyomvonalán tekerek Poroszlóra. A vonatút bringával mindig izgalmas, mivel egy talány, hogy éppen milyen kocsikat tartalmaz, azon a kerékpárt hogyan tudom elhelyezni, rálátok-e, stb. Most is az volt, de végül szerencsém volt. (lásd: fotók)

Leszálláskor egy hölgy utastársam leadta a csomagtartó táskákat, a peronon pedig mindent a helyére rögzítettem. Borús volt az idő, ráadásul lakott területeken kívül is tekertem, ezért felkapcsoltam a lámpákat, és széles fényvisszaverő csíkokat tartalmazó téli bringás dzsekimre pluszban felvettem egy fényvisszaverő övet is.

A szél már itt is jól érzékelhető volt. Mezőkövesdet hamar elhagytam, a következő település Szentistván. Kifejezetten érdekes volt, hogy a helyiek hogyan díszítik kertjüket, kerítésüket. Néhány házanként meg kellett volna állnom, ha le szerettem volna fényképezni őket, de ezt nyilván nem tettem meg. Odafelé és hazafelé azért készült pár kép...

Szentistván végén jött az útvonal azon része, amitől tartottam kicsit. Négyes nevű település felé ugyanis egy egysávos út vezet, mindkét oldalán termőföldekkel, helyenként bokrokkal, fákkal övezve. Ha itt valaki meg akart előzni, akkor teljesen le kellett húzódnom az aszfalt szélére és az autós legtöbbször így is lekényszerült a út melletti, jelenleg sáros, pocsolyás részre. (Nyilván, ha 2 autó találkozott szembe, mindkettőnek le kellett húzódnia.) Utaim során többen kérdezték már, hogy nem félek-e egyedül bringázni. Alapvetően nem, bár az eddigi egyetlen vadkempinges kalandom során azért aggódtam kicsit. Nem az állatok miatt, sokkal inkább az emberek miatt. Most, amikor előzetesen megnéztem az útvonalat, ismét rossz érzés fogott el. Ha itt valami történik velem, kicsi az esély, hogy valaki észrevesz, mivel az év ezen szakában nyilván kevesebben járnak erre. Meglepő módon, útközben ez már eszembe sem jutott.

Négyes után az Eger-patakon halad keresztül az útvonal, ahol a gáton is tovább lehet tekerni Borsodivánkának, vagy maradhatsz az aszfalton. Én az utóbbit választottam (1-es kerékpárút és EV 14). Borsodivánka után az úttest kihívásos. Folt hátán folt, időnként be nem tömött kátyúk... De túl lehet élni, aztán megérkezik az ember Poroszlóra.

A szállásadó, Ildikó útbaigazítása alapján az apartmant hamar megtaláltam, ahol már várt. A kis kétszemélyes kuckó nagyon tetszett. Kellemes meleg fogadott, ami nagyon jól esett. Még a foglalás után telefonon beszéltünk, és akkor elejtettem, hogy majd szeretnék ásványvizet venni, ezért a helyi bolt felől érdeklődtem. Ildikó azonban megelőzött, 3 db 1,5 literes ásványvíz várt a hűtő tetején. Megmutatott mindent, és elmondta, hogy ha úgy érzem, hogy nincs elég meleg, használhatom a légkondit és a fürdőben lévő fali hősugárzót is. Ezzel csak egyszer éltem, a tókör után átfázva. A bringát éjszakára el tudtam zárni. Ez igazán megnyugtató volt. Szuper hely, fantasztikus vendégszeretet.

Sajnos későn értem az Ökocentrumhoz, a pénztár épp bezárt, így hát elugrottam a Bede pékségbe, és vásároltam ezt-azt a helyi boltban is. Felfedeztem, hogy a pékségtől a Csapó közön keresztül fel lehet menni a gátra, egy kisebb kikötőhöz. Megnéztem az alacsonyabb vízszintre leeresztett tavat, mely különös látványt nyújtott, de tudtam, hogy ennek az eljárásnak oka van. A víztározó létrehozásának egyik oka az öntözés segítése volt, de ott van az árvízvédelem is. Ha befagy a tó vize, akkor egyrészt sérül(het)nek a vízművek, a part, másrészt az ár sem tud olyan könnyen lefolyni. Így hát minden novemberben alacsony vízszintre eresztik a tavat, amit később kicsit visszaduzzasztanak. De ha már ki-kiviláglik a tó medre, felszínre kerülnek kagylók, fatuskók, ami egy szuper dolog, mert ezek egyébként a hétköznapi Tisza-tavi turista előtt rejtve maradnak.

Visszaérve a szállásra sötét gondolatok kezdtek járni a fejemben. Kételyek törtek elő bennem a másnapi túrával kapcsolatban, mert már az ide vezető út is (a kelleténél jobban) kifárasztott, hát akkor mi lesz 65 km alatt? Végül a "felhőket" igyekeztem elhessegetni és lepihentem.

Táv (összesen): 44,94 km - ebből a Mezőkövesd-Poroszló táv: 25,49 km